Megdöbbentő, sokkoló, és mesteri. Ezeket a jelzőket írnám elsőként a filmmel kapcsolatosan. Ennek a feszültségekkel teli filmnek a rendezője csakis Scorsese vagy hozzá hasonló nagyágyú lehetett volna, mert el lehet rontani, de zseniálisat is lehet alkotni egy ilyen feszültségekkel teli, pszichológiai esettanulmánnyal. A Viharsziget egyszerűen magával ragadott. Más ez a film, mint amiket 2009-ben láthattunk. Mert persze volt minden műfajból egy-egy jó mű 2009-ben is, és ugye ott volt az Avatar, mely teljesen felpörgette a filmvilágot, mégis, az ilyen filmeket tartom felejthetetlennek, mint a Viharsziget. Mindennek megvan a pontos helye, szerepe, és megoldása arra, hogy remekmű legyen. Mindent összekovácsolva, az utolsó gyufaszálig, lenyűgöző lélektani dráma született.

Adott egy rendkívüli forgatókönyv, mely Dennis Lehane által megírt könyv, aki már anno a Titokzatos folyó alapját is szolgálta Clint Eastwoodnak. A forgatókönyv után már „csak” a színészek, az operatőr és a zene, amik fontosak, hogy Scorsese hű maradhasson eddigi munkáinak minőségéhez. Így hát gyorsan le is csapott egy olyan színészi gárdára, ahol mindenki nagyszerűen helyt állt, élükön Leonardo DiCaprio-val. Nem tagadom, már ezer éve oda vagyok érte, mert hiába a kisfiús arc, és a tipikus szőke-kékszemű sablon, ő valóban egy nagy színész, aki még csak 35 éves, de már hihetetlen színészi múlt van mögötte. Elérkezett hát az idő, hogy valóban Oscarral jutalmazzák munkáját, ugyanis ebben a filmben, egyértelműen megalkotta élete legjobbját. Eszméletlen színészi kihívást igényel szerepe, talán a szó szoros értelmében, hiszen egy rendkívül komplex személyiséget kell életre keltenie. Mark Ruffalo, Emily Mortimer, és Michelle Williams mind olyan színészek, akiket hasonló típusú szerepekben még nem láthattunk, azonban rendkívül élethűen játszották a rájuk osztott feladatot. Ben Kingsley és Patricia Clarkson pedig hozták a tőlük megszokott, hatásos előadást. Zenei fronton, előtérbe került egy Mahler-tétel, mely dramaturgiailag is fontos szerepet kapott, de jelen volt Ligeti György és John Cage zenéje is. Minden egyes hang, minden egyes jelenethez remekül párosult. Robert Richardson operatőri munkáját, a film látványát pedig  szintén csak dícsérni lehet, annak ellenére, hogy néhol még egy gyerek is láthatja a valósnak szánt, valószínűtlen képi világot.
Összességében, a Viharsziget, ez a lélektani-pszicho-thriller nem biztos, hogy Martin Scorsese legnagyobb és legmaradandóbb alkotása, azonban mégis ajánlani tudom minden mozikedvelőnek, mert az elmúlt év szerintem kissé silány, és üres mozijai után mindenképp egy csavaros, intelligens remekmű.



8,5/10 pont