Daniel Day-Lewis

Daniel Michael Blake Day-Lewis (1957. április 29.) brit-ír kettős állampolgárságú ír színész. A Bristol Old Vic Theatre School elvégzése után számos színdarabban és filmben szerepelt, minek köszönhetően két Oscar-díjat, három BAFTA-díjat és egy Golden Globe-díjat nyert el. A filmipar egyik legválogatósabb színészeként tartják számon, az elmúlt tíz évben mindössze három filmben tűnt fel. A „method acting” képviselője, szerepei iránt állandó elhivatottságot mutat, s kutatómunkát is végez velük kapcsolatban. Gyakran marad szerepében a kamerán kívül is a forgatási munkálatok alatt.
Day-Lewis Londonban született, Jill Balcon színésznő és a kormányzat megrendelésére alkotó Cecil Day-Lewis anglo-ír költő fiaként. Day-Lewis brit és ír állampolgár is egyszerre. Anyja balti zsidó származású, a korábban az Ealing Studiost irányító Sir Michael Balcon lánya. Két évvel Daniel születése után a család a greenwichi Croom's Hillbe költözött, ahol Daniel nővére, a későbbi dokumentumfilmes és televíziós szakácsnő, Tamasin társaságában nőtt fel. Cecil már az 53. évében járt fia születésekor, s látszólag kevés érdeklődést mutatott gyermekei iránt. Ismétlődő egészségi problémái következtében meghalt, mikor Daniel 15 éves volt. A színészt nyugtalanította az érzelmi kötődés hiánya apja és közte, s később bántotta, hogy nem állt hozzá közelebb
A greenwich-i környezetben a zsidó származású és „piperkőc” Day-Lewis gyakran vált elszenvedőjévé a kemény dél-londoni kölykök zaklatásának. Így hamar elsajátította a helyi akcentust és modort, amit első meggyőző alakításaként tart számon. Élete későbbi szakaszában úgy beszélt gyermekkori önmagáról, mint féktelen fiatalról, aki többször követett el bolti lopást és más hasonló, kisebb bűncselekményeket.

1968-ban szülei úgy döntöttek, hogy „túlzottan vad” természetű fiukat a kenti Sevenoaks bentlakásos iskolába küldik. Noha ki nem állhatta a helyet, Daniel megismert két olyan dolgot, amiben kedvét lelte: a famunkát és a színészetet. Miközben az iskola iránti megvetése csak nőtt, 14 éves korában sor került filmes debütálására a Vasárnap, átkozott vasárnap című alkotásban, ahol egy vandált alakított, igaz, a stáblistán még nem kapott helyet neve. Az élményt a „mennyország” szóval jellemezte, mivel 2 fontot kapott azért, hogy a helyi templom előtt parkoló drága autókat megrongálja. A Sevenoaksban eltöltött két év után a petersfieldi Bedales Schoolba került.
Onnét 1975-ben távozott, amikorra engedetlen attitűdje már elhalványult, s elérkezett a pályaválasztás ideje. Annak ellenére, hogy kiválóan szerepelt a National Youth Theatre színpadát, műbútorasztalosnak jelentkezett ötéves tanulóidőre, ám tapasztalat hiányában elutasították. Ezután a Bristol Old Vic Theatre Schoolban próbált szerencsét, ahová fel is vették. Három évet töltött itt, s magában a Bristol Old Vicben is fellépett.  Egy ízben beugróként szerepelt Pete Postlethwaite-t helyettesítve, akivel később együtt játszott A bal lábam és egy rövid jelenet erejéig Az utolsó mohikán című filmekben.
Tizenegy évvel első szerepe után Day-Lewis folytatta színészi karrierjét egy kisebb epizódszereppel a Gandhiban (1982), majd 1984-ben a vívódó, ám végül hű elsőtisztet játszotta A Bountyban. Ezt követően csatlakozott a Royal Shakespeare Companyhez, ahol Rómeóként lépett színpadra a Rómeó és Júliában. (Később azonban már megvetéssel beszél a karakterről, gyakran „pöcs”-ként leírva őt.)
Következő szerepe a világot jelentő deszkákon a The Countban volt, a Drakula-történet adaptációjában, ahol szőkére festett hajjal jelent meg. Később megnövesztette haját, hogy amolyan „punkos külsőt” kölcsönözzön Az én szép kis mosodám (1985) meleg karakterének. Day-Lewis komoly figyelmet kapott, mikor a film a Szoba kilátássallal (1986) egyidőben a mozikba került. Utóbbiban teljesen más személyiséget játszott: Helena Bonham Carter felsőosztálybeli vőlegényét.
1987-ben már abszolút főszereplőként állhatott a kamerák elé Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című művének filmváltozatában, Lena Olin és Juliette Binoche társaságában. A nyolc hónapos forgatás ideje alatt megtanult csehül (szerepe szerint cseh orvos), s először maradt szerepében a szünetekben is.
A saját „method acting” változatát az 1989-es A bal lábam című filmben mutatta be először teljes egészében Christy Brown eljátszásakor. Szerepformálásával számos díjat nyert, köztük a legjobb színésznek járó Oscar-díjat is. Újfent az egész forgatási idő alatt megmaradt annak, akit alakított: mivel Brown súlyos mozgássérült a filmben, Day-Lewist kerekesszékben tolták körbe a forgatás helyszínén is; a stábtagoknak így át kellett emelniük őt a kamera- és reflektorkábeleken, csak hogy a színész átérezze a Brown életkörülményeivel járó megalázó pillanatokat is.Két bordája is eltört a felvételek alatt, mivel több héten át görnyedt pozícióban ült a tolószékben.
Day-Lewis Richard Eyre rendező kezei alatt tért vissza a színpadra a National Theatre-ben, Hamletként, azonban összeesett azon jelenet közepén, mikor a főszereplő elsőízben találkozik apja kísértetével. Kérlelhetetlen zokogásban tört ki, s nem volt hajlandó visszamenni a színpadra; beugrója (az akkor még ismeretlen Jeremy Northam) fejezte be helyette a darabot. Az eset után az a szóbeszéd kapott szárnyra, hogy Day-Lewis saját apja szellemét látta, noha a történéseket hivatalosan kimerülés eredményének tulajdonították. A Parkinson című, elsőszámú brit talkshowban az ITV-n a színész megerősítette, hogy a pletyka valós. Azóta Day-Lewis nem játszott színházban.
1992-ben, két évvel az Akadémia díjának elnyerése után került a mozikba Az utolsó mohikán. Day-Lewis szereptanulmányozását a sajtó is figyelemmel kísérte; értesülések szerint kemény testedzést folytatott, kiismerte a vadonban élés fortélyait, így a sátorozást, a vadászatot és a halászatot. A forgatás alatt egy Kentucky puskával az oldalán járt-kelt, s megtanulta azt is, hogyan kell állatot nyúzni.
A bal lábam után újfent Jim Sheridan rendezővel dolgozott együtt az Apám nevében című filmen, melyben Gerry Conlont alakította, egyikét azon négy embernek, akiket ártatlanul ítéltek el egy az IRA által végrehajtott bombarobbantásért. Day-Lewis jelentősen lefogyott a szerep kedvéért, észak-ír akcentusát használta a forgatás teljes ideje alatt, s sok időt töltött börtöncellában. Ragaszkodott hozzá, hogy a stábtagok hideg vízzel fröcsköljék és verbálisan bántalmazzák. Alakítása meghozta számára második Oscar-, harmadik BAFTA- és második Golden Globe-jelölését.
1996-ban az Arthur Miller színművéből készült A salemi boszorkányokban szerepelt Winona Ryder partnereként. A következő évben harmadik együttműködésére került sor Sheridannel A bunyós című film révén, melyben egy börtönből frissen szabadult volt bokszolót és ex-IRA-tagot játszik. Felkészülésképpen két éven át edzette őt Barry McGuigan korábbi ökölvívó-világbajnok.
A filmet követően Day-Lewis visszavonult egy időre a színészettől, s régi szenvedélye, a famunkálás felé fordult. Az olaszországi Firenzébe költözött, ahol magával ragadta a cipőkészítés mestersége, olyannyira, hogy tanulni is kezdte, s ezen időszakból a nyilvánosság előtt nem ismert hollétéről való információ. Mindemellett az az értesülés vált közkeletűvé, hogy a koszt és kvártély ellenében színészórákat adott a mesterének. Úgy hírlik továbbá, hogy Day-Lewis távozását követően a cipészmester vándorkomédiási babérokra tört, aminek köszönhetően keresete az egekbe szárnyalt. Day-Lewis visszautasította a válaszadást a témával kapcsolatban, pusztán annyit mondott, „Laurencio számos ajándékot hordozott magában”.
Öt év kihagyás után Day-Lewis a New York bandái főszerepében tért vissza a vászonra; másodjára játszott Martin Scorsese irányítása alatt Az ártatlanság korát követően. Az általa alakított könyörtelen bandavezér, Hentes Bill, ironikus módon, gyűlöli Írországot és az íreket. Partnere Leonardo DiCaprio volt, aki fiatal pártfogoltját játszotta. Day-Lewis hosszú, önfegyelmezett felkészülését hentesgyakornokként kezdte meg, s a forgatás során sosem lépett ki szerepéből (leszámítva a New York-i akcentus elhagyását). A munkálatok alatt tüdőgyulladást kapott, azonban visszautasította a melegebb kabát viselését, mivel az nem illett a filmben ábrázolt korhoz; végül az orvosi kezelésről sikerült meggyőzni. Alakításáért harmadjára jelölték Oscar-díjra, s elnyerte második BAFTA-díját.
A New York bandái után három évvel felesége, Rebecca Miller rendezőnő (aki Arthur Miller lánya) felajánlotta neki a Jack és Rose balladája főszerepét. A film egy olyan haldokló férfiról szól, aki élete alakulásán bánkódik, s azon, ahogyan tizenéves lányát nevelte. A forgatás alatt Day-Lewis külön élt feleségétől, mivel szükségét érezte az elszigeteltségnek, amiben filmbeli karakterének is része van. A film vegyes fogadtatásban részesült, de Day-Lewis szinte egyöntetű éljenzést élvezett alakításáért.
2007-ben Paul Thomas Anderson filmjében, az Upton Sinclair regényéből készült Vérző olajban játszotta el Daniel Plainview szerepét. A felkészüléshez a rendező számos, a film cselekményének idejéből, a kései 19. századból, illetve 1927-ből származó hangfelvételt, továbbá A Sierre Madre kincse című film egy példányát juttatta el Day-Lewisnak. A színész teljesítményét Oscar-díjjal, Golden Globe-díjjal, BAFTA-díjjal és a Színészek Szövetségének díjával honorálták. Legutóbbit a néhai Heath Ledgernek ajánlotta.
Day-Lewis ritkán beszél magánéletéről a nyilvánosság előtt. Korábban kapcsolata volt Isabelle Adjani francia színésznővel, ami hat évig tartott, s végül közös megegyezéssel fejeződött be. Gyermekük, Gabriel-Kane Day-Lewis 1995. április 9-én látta meg a napvilágot New Yorkban, hónapokkal a két színész különválása után.
1996-ban, A salemi boszorkányok forgatása alatt Day-Lewis meglátogatta Arthur Millert otthonában, ahol megismerkedett az író lányával, Rebeccával. A párnak két fia született: Ronan Cal Day-Lewis 1998. június 14-én, Cashel Blake Day-Lewis pedig 2002 májusában. A család megosztja idejét egyesült államokbeli és írországi otthonuk között. Day-Lewis a Millwall Football Club támogatója.


Daniel Day-Lewis - Díjak és jelölések

2008 - Oscar-díj - a legjobb színész (Vérző olaj)
2008 - Golden Globe-díj - a legjobb drámai színész (Vérző olaj)
1990 - Oscar-díj - a legjobb színész (A bal lábam)
2010 - Golden Globe-jelölés - a legjobb vígjáték vagy musical színész (Kilenc)
2003 - Oscar-jelölés - a legjobb színész (New York bandái)
2003 - Golden Globe-jelölés - a legjobb drámai színész (New York bandái)
1998 - Golden Globe-jelölés - a legjobb drámai színész (A bunyós)
1994 - Oscar-jelölés - a legjobb színész (Apám nevében)
1994 - Golden Globe-jelölés - a legjobb drámai színész (Apám nevében)
1990 - Golden Globe-jelölés - a legjobb drámai színész (A bal lábam)
1989 - Európai Film-jelölés - a legjobb színész (A bal lábam)

Daniel Day-Lewis filmek

2009 - Kilenc (Nine)     
2007 - Vérző olaj (There Will Be Blood)
2005 - Jack és Rose balladája (The Ballad of Jack and Rose)
2002 - New York bandái (Gangs of New York)
1997 - A bunyós (The Boxer)
1996 - A salemi boszorkányok (The Crucible)
1993 - Az ártatlanság kora (The Age of Innocence)
1993 - Apám nevében (In the Name of the Father)
1992 - Az utolsó mohikán (The Last of the Mohicans)
1989 - Örökmosoly (Eversmile, New Jersey)
1989 - A bal lábam (My Left Foot)
1988 - Csillagos lobogó (Stars and Bars)     
1988 - A lét elviselhetetlen könnyűsége (The Unbearable Lightness of Being)     
1985 - Az én szép kis mosodám (My Beautiful Laundrette)     
1985 - Szoba kilátással (A Room With a View)         
1984 - A Bounty (The Bounty)