
Julie Anne Smith 1961. december 3-án született az észak-karolinai
Fayetteville-ben. Szülei a hadseregnél szolgáltak, édesanyja
pszichológus volt, jogász édesapja hadbíró. A család tucatszor
költözött egyik támaszpontról a másikra, majd Julie kikötött a Bostoni
Egyetem előadóművészi szakán. 1983-ban kapta meg a diplomáját, és úgy
döntött, ideje megváltoztatja vezetéknevét, így
kölcsön
vette apa második keresztnevét, és Julianne Moore lett belőle. New
Yorkba költözött, pincérnőként dolgozott és meghallgatásokra járt.
Hamarosan olyan off-Broadway produkciókban szerepelt, mint a Serious
Money, Ice Cream With Hot Fudge és a Hamlet.

A színpad után a
fiatal színésznő elcsábult a tévés szappanoperák világába is, szerepelt
a The Edge of Nightban, Emmy-díjat kapott az 1985-1988 között futó As
The World Turns-ért, amelyben kettős szerepe volt, két féltestvért
alakított, és játszott az I’ll Take Manhattan című szériában is.
Felbukkant több tévéfilmben is, a Money, Power, Murder, a Cast A Deadly
Spell, a Love Craft és a The Last to Go felhívta a figyelmet a vonzó
ifjú színésznőre, akit hamarosan a filmesek is megtaláltak. Julianne
1990-ben debütált a filmvásznon a Tales From the Darkside: The
Movie-ban, majd több kisebb szerepet alakított sikerfilmekben. A kéz,
amely a bölcsőt ringatta címűben veszélybe került anyát és feleséget
játszott, A szökevényben az üldözött orvos kolléganőjét, Robert Altman
Rövidre vágva című mozijában bátran derékig meztelenül mutatkozott.
Nagyobb szerepeket kapott viszont független művészfilmekben, például
Csehov Ványa bácsijának feldolgozásában, a Vanya on 42nd Streetben,
amelyért megkapta a bostoni kritikusok díját, vagy az Elkülönítve című
filmben. Ezen alakításáért megkapta az Independent Spirit-díjat.

Moore
bebizonyította, hogy komikai tehetség is bujkál benne, az Áldatlan
állapotban című vígjátékban Hugh Grant oldalán tűnt fel, majd a Túlélni
Picassóban a mester számos szeretője egyikét keltette életre. A Nem
vagyunk már ugyanazok című családi dráma főszerepében Moore közel
került a rendezőhöz, Bart Freundlichhoz, és így a magánéletben is
megtalálta a boldogságot. Ezelőtt 9 évig John Gould Rubin színész
felesége volt.A párnak egy fia és egy lánya van, s nemrégen oltár elé is álltak.Julianne
jól tudja, hogy a színész élete tele van véletlenekkel, s egy ilyennek
köszönhette, hogy megkapta Az elveszett világ egyik szerepét, ugyanis
Steven Spielberg megnézte A szökevényt, s annyira megtetszett neki
Moore rövid alakítása, hogy próbafelvétel nélkül neki adta dr. Sarah
Harding szerepét. Ezután Paul Thomas Anderson Boogie Nights című mozija
következett, amelyben pornószínésznőt alakított, Golden Globe-díjat
nyert vele, és Oscarra is nevezték. A Coen-fivérek A nagy Lebowski című
filmjében erotikus művészt játszott, Robert Altmann Cuki hagyatéka című
mozijában Glenn Close oldalán szerepelt, az Egy kapcsolat végében Ralph
Fiennes és Stephen Rea partnere volt, és megint Oscar-nevezést érdemelt.2001-ben
megkapta Clarice Sterling FBI-ügynök szerepét A bárányok hallgatnak
folytatásában, bár Helen Hunt, Gillian Anderson és Cate Blanchett is
versengett ezért.

Moore alig néhány hónap szünetet tartott, s
máris az Evolúció című sci-fi vígjátékban landolt, majd megint komoly
mozik következtek. Az órákban Los Angeles-i családanyát alakít, aki
Virginia Woolf egyik könyvét olvassa, és olyan mélyen hat rá a mű, hogy
megkérdőjelezi addigi életét, és óriási változást tervez. Érdekesség,
hogy a film végén hetvenévesre maszkírozva is láthatjuk.A Far From
Heaven című melodrámában Julianne háziasszonyt alakít, aki rájön, hogy
férje homoszexuális, ő pedig közel kerül egy afro-amerikai férfihoz.
2002-ben a Velencei Filmfesztiválon Cathy Whitakerért megkapta a
legjobb színésznőnek járó díjat, 2003-ban pedig Az órák és a Farm From
Heaven-beli alakítását is Oscarra jelölték.2004-ben következett egy
könnyed vígjáték, a Válótársak Pierce Brosnan-nel, majd néhány
felejthetőbb film után a kiváló Az ember gyermeke című film.Julianne
fáradhatatlanul forgat, így hamarosan megcsodálhatjuk az I’m not there
című Bob Dylan filmet, melyben többek közt olyan színészekkel dolgozott
együtt, mint Cate Blanchett, Christian Bale, Adrien Brody, Richard Gere
és Heath Ledger.



Díjak és jelölések:
2003 - Oscar-jelölés - a legjobb színésznő (Távol a mennyországtól)
2003 - Oscar-jelölés - a legjobb női epizódszereplő (Az órák)
2003 - Golden Globe-jelölés - a legjobb drámai színésznő (Távol a mennyországtól)
2000 - Oscar-jelölés - a legjobb színésznő (Egy kapcsolat vége)
2000 - Golden Globe-jelölés - a legjobb drámai színésznő (Egy kapcsolat vége)
2000 - Golden Globe-jelölés - a legjobb vígjáték vagy musical színésznő (A tökéletes férj)
1998 - Oscar-jelölés - a legjobb női epizódszereplő (Boogie Nights)
1998 - Golden Globe-jelölés - a legjobb női epizódszereplő (Boogie Nights)
Julianne Moore filmek:
2009 - Pippa Lee négy élete (The Private Lives of Pippa Lee)
2008 - Vakság (Blindness)
2007 - Savage Grace
2007 - I'm Not There - Bob Dylan életei (I'm Not There)
2007 - Next - A holnap a múlté (Next)
2006 - Az ember gyermeke (Children of Men)
2006 - A bűn színe (Freedomland)
2005 - Házasság a négyzeten (Trust the Man)
2005 - The Prize Winner of Defiance, Ohio
2004 - Felejtés (The Forgotten)
2004 - Válótársak (Laws of Attraction)
2002 - Az órák (The Hours)
2002 - Távol a mennyországtól (Far From Heaven)
2001 - Kikötői hírek (The Shipping News)
2001 - Evolúció (Evolution)
2001 - Hannibál (Hannibal)
2000 - A csajozás ásza (The Ladies Man)
1999 - Cuki hagyatéka (Cookie's Fortune)
1999 - Világtérkép (A Map of the World)
1999 - Magnólia (Magnolia)
1999 - Egy kapcsolat vége (The End of the Affair)
1999 - A tökéletes férj (An Ideal Husband)
1998 - Isten hozta Hollywoodban (Welcome to Hollywood)
1998 - Chicagói taxi (Chicago Cab)
1998 - A nagy Lebowski (The Big Lebowski)
1998 - Psycho
1997 - Az elveszett világ: Jurassic Park (The Lost World: Jurassic Park)
1997 - Nem vagyunk már ugyanazok (Myth of the Fingerprints)
1997 - Boogie Nights
1996 - Túlélni Picassót (Surviving Picasso)
1995 - Elkülönítve (Safe)
1995 - Áldatlan állapotban (Nine Months)
1995 - Bérgyilkosok (Assassins)
1995 - Szobatársak (Roommates)
1994 - Ványa a 42. utcában (Vanya on 42nd Street)
1993 - A tanú teste (Body of Evidence)
1993 - Benny és Joon (Benny & Joon)
1993 - A szökevény (The Fugitive)
1993 - Rövidre vágva (Short Cuts)
1992 - Mordály a tarsolyomban (The Gun in Betty Lou's Handbag)
1992 - A kéz, amely a bölcsőt ringatja (The Hand That Rocks the Cradle)
1991 - Halálos igézet (Cast a Deadly Spell)