![philip_seymour_hoffman1.jpg philip_seymour_hoffman1.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman1.jpg)
Philip Seymour Hoffman a New York állambeli Rochesterben született 1967. július 23-án. A Hoffman famíliában ő volt a második gyermek, volt egy nővére, Jill, majd világra jött öccse, Gordy, és húga, Emily is. A családfő, a Xerox cég egykori ügyvezető igazgatója protestáns volt, felesége, a bírónő Marilyn O'Connor pedig katolikus, de egyikük sem törekedett arra, hogy gyermekeiket vallásosan neveljék, azt viszont megkövetelték, hogy jól tanuljanak.Philippel sem akadt probléma, s még arra is maradt ideje, hogy középiskolai tanulmányai mellett elkezdjen birkózni. Kiváló eredményeket ért el a sportágban, ám nemsokára nyaksérülést szenvedett, és fel kellett hagynia kedvenc időtöltésével. Ellenben keresett más valamit, és jelentkezett a színjátszókörbe. Több iskolai produkcióban szerepelt, és egyre inkább úgy érezte, a színészet annyira érdekli, hogy e téren akarja tovább képezni magát.
Pincér, úszómester, árufeltöltő
![philip_seymour_hoffman2.jpg philip_seymour_hoffman2.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman2.jpg)
A New York-i Egyetem Laurence Tischről elnevezett karára iratkozott be, ahol 1989-ben, dráma szakon szerzett diplomát. Akár tanár is lehetett volna belőle, de inkább színpadra akart lépni, ezzel azonban még várnia kellett egy kicsit. Mielőtt belevágott a színészi pályafutásba, Hoffman volt pincér, úszómester, árufeltöltő egy élelmiszerboltban. A fiatalembert meglehetősen frusztrálta, hogy nem akar beindulni a karrierje, ezért alkohollal és droggal próbálta enyhíteni a feszültségét, de szerencséjére időben észbe kapott, és rehabilitációs kezelésre kezdett járni. Sikeresen leszokott, és ez önbizalommal töltötte el,
![philip_seymour_hoffman3.jpg philip_seymour_hoffman3.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman3.jpg)
nemsokára színpadra is lépett és hamarosan kamera elé állhatott. Első filmszerepét 1991-ben Amos Poe Triple Bogey on a Par 5 Hole című mozijában játszotta.Majd a Páratlan prédikátor és az Egy asszony illata következett, főleg az utóbbiban hívta fel magára a figyelmet, mint Chris O’Donnell bajkeverő osztálytársa. A főszereplő, Al Pacino Oscar-díjat kapott, a legjobb film kategóriában is jelölték az alkotást, és Philnek egyáltalán nem jött rosszul, hogy a gárda tagja volt, hiszen most már jelentősebb szerepekre kérték fel például a Nesze semmi, fogd meg jól , a Senki bolondja, a Twister és A szerencse zsoldosai című filmekben.
A jópofa amerikai
![philip_seymour_hoffman4.jpg philip_seymour_hoffman4.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman4.jpg)
Hoffman kedveli a hétköznapi, esetlen, sőt negatív figurákat. Épp egy ilyen karakterrel hívta fel magára a figyelmet a Boogie Nightsban, amelyben a Mark Wahlberg által életre keltett pornósztár pufók szerelmét formálta meg, A nagy Lebowskiban idegesítő titkár volt, A tehetséges Mr. Ripleyben Freddie Miles, a gusztustalanságig közönséges, mégis jópofa amerikai, A boldogságtól ordítaniban a pszichopata Allent alakította, aki obszcén telefonhívásokkal zaklat embereket. Joel Schumacher Hibátlanokjában Robert De Niro partnere volt, itt nemi operáció előtt álló, homoszexuális transzvesztita férfit játszott, és Golden Satellite díjat kapott érte.A vörös sárkányban k
![philip_seymour_hoffman5.jpg philip_seymour_hoffman5.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman5.jpg)
ötekedő újságíró bőrébe bújt, a Hideghegyben bővérű prédikátorként nyűgözte le a nézőket, a Derült égből Pollyban egy egoista, tahó színész figurájában váltott ki kuncogást a nézőkből.Hoffman a való életben persze tökéletesen távol áll filmbeli karaktereitől.Barátságos társasági ember, színpadon is emlékezetes alakításokat nyújtott, például az off-Broadwayn Arthur Miller Hosszú út az éjszakába című drámájában, amelyért Tony-díjra is jelölték. A New York-i LAByrinth Theater Jesus Hopped the A Train című darabjában nemcsak szerepelt, hanem művészeti rendező is volt, itt ismerkedett meg Mimi O'Donnell jelmeztervezővel, akivel hamarosan összeköltözött, és 2003-ban megszületett a fiuk, Cooper Alexander.
Capote: díjeső 2006-ban
![philip_seymour_hoffman6.jpg philip_seymour_hoffman6.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman6.jpg)
De közben más jelentős esemény is történt Phillel, ugyanis Bennett Miller, aki eddig reklám- és dokumentumfilmeket rendezett, felkérte a Capote címszerepére.A történet kezdetén Truman Capote, az Álom luxuskivitelben írója kezébe akad a New York Times hátoldalán megjelent újságcikk. A cikk a kansasi Clutter farmercsalád lemészárlásáról szól. A különleges történet felkelti Capote figyelmét, akinek sikerül rábírnia a The New Yorker magazint, hogy ellenőrizhesse feltevését, amely szerint a megfelelő író a valóságot is képes ugyanolyan megragadóan ábrázolni, mint a fikciót Capote Kansasbe utazik gyermekkori barátjával, a Catherine Keener által alakított Harper Lee-vel, aki a Ne bántsátok a feketerigót! írójaként nyert Pulitzer-díjat. Az írónak sikerül megnyernie a helyiek bizalmát, és sok fontos részlet birtokába jut. Amikor elfogják a gyilkosokat, Capote meglátogatja őket a börtönben, és amint egyre jobban megismeri a őket, rájön, hogy amit korábban egy újságcikkre tartott elegendőnek, az immár könyvvé nőtte ki magát, és ebből születik meg a világsikert aratott Hidegvérrel.Hoffman lelkiismeretesen készült fel a szerepre. - Kiürítettem otthon egy szobát, nem maradt benne semmi, csak az üres falak, meg egy szék és egy kisasztal. A forgatás kezdetéig vagy négy hónap telt el úgy, hogy minden nap
![philip_seymour_hoffman8.jpg philip_seymour_hoffman8.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman8.jpg)
eltöltöttem itt pár órát. Eleinte olvasnivalót vittem be, áttanulmányoztam minden interjút, írást, nyilatkozatot, amit Capote valaha adott. Elolvastam mindent, amit írt. Aztán bevittem egy videót, és végignéztem, ami felvétel megmaradt róla. De ezután jött a neheze. Végül már semmit nem vittem be a szobába: teljes magányban, teljes csöndben, gondolatban készültem a szerepre. Koncentráltam. Vagy egy hónap telt el így. Aztán jöhetett a forgatás, ami mindennek az ellenkezője volt: az úgy megizzasztott, mintha marathont futottam volna.Az erőfeszítés meghozta a gyümölcsét, a filmet és persze Philt is díjakkal halmozták el, többek között Golden Globe-ot és a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat kapott.
Gonosztevőként a Mission: Impossible III-ban
![philip_seymour_hoffman7.jpg philip_seymour_hoffman7.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman7.jpg)
Hofmann azonban nem pihen a babérain, a Mission: Impossible III.-ban egy rejtélyes és rendkívül veszélyes gonosztevőt alakít, aki elsősorban nem a világot fenyegeti, hanem a Tom Cruise által életre keltett Ethan Hunt frissen eljegyzett bájos menyasszonyát...Következő filmje, a Tamara Jenkins által The Savages távol áll a kalandfilmtől - Phil egyébként is jobban kedveli a dráma műfaját. Laura Linney és Hoffman testvérpárt játszik benne, akiknek gondoskodniuk kell megbetegedett apjukról, aki gyerekkorukban molesztálta őket...Bár az Oscar-díj révén híres lett, Hoffman egyszerű ember maradt, metróval jár, nem kedveli az öltönyt és nyakkendőt, imádja párját és kisfiát, de nem akar házasságot kötni, mivel szerinte a papír nem fontos, ha a partnerek szeretik egymást.
Forrás: PremierPark
![philip_seymour_hoffman9.jpg philip_seymour_hoffman9.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman9.jpg)
![philip_seymour_hoffman10.jpg philip_seymour_hoffman10.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman10.jpg)
![philip_seymour_hoffman11.jpg philip_seymour_hoffman11.jpg](/images/stories/philip_seymour_hoffman11.jpg)