|
Viggo Mortensen |
Viggo Mortensen Születési név: Viggo Peter Mortensen Jr. Foglalkozása: színész Született: 1958. október 20. Születési hely: Manhattan, New York City, New York, USA Testvérei: Charles, Walter Tanulmányai: Watertown Gimnázium, St. Lawrence Egyetem Canton, New York Magassága: 180 cm Családi állapota: elvált (felesége Exene Cervenka volt, 1987-1998-ig) Gyermekei: Henry (1988) Fanpostája: VIGGO MORTENSEN, c/o Creative Artists Agency, 9830 Wilshire Boulevard, Beverly Hills CA 90212, USA
A dán Viggo Mortensen a norvégiai Trondheimbe utazott, hogy
meglátogassa édesanyját. Találkozott egy New York-i lánnyal, egymásba
szerettek, majd Hollandiába utaztak, ahol protestáns szertartás szerint
összeházasodtak, s az újdonsült házaspár New Yorkban telepedett le. Itt
született meg első fiuk, Viggo Peter junior 1958. október 20-án. Az
idősebb Viggo, aki Dániában farmer volt, nem kedvelte a nagyvárost,
ezért nejével és kétéves fiával Dél-Amerikába költözött. Egy venezuelai
csirkefarm főnöke lett, majd argentínai ranchokon dolgozott. Közben a
család még Charlesszal és Walterrel gyarapodott. Viggo az iskolát túl
szigorúnak találta, ám ott voltak a szünidők, melyeket többnyire a
Mortensen-család dániai farmján töltöttek. Viggo szeretett rajzolni,
mindig ceruzával és papírral a kezében kószált.
Éppen betöltötte a tizenegyedik évét, amikor szülei házassága végleg megromlott, és az anya három gyermekével visszaköltözött New Yorkba. Egészen új világ fogadta őket, a gyerekek a waterowni iskolába jártak, és megpróbáltak alkalmazkodni az amerikai viszonyokhoz. Viggo barátságos, kedves, de szégyellős kisfiú volt, viszont jól teniszezett, és hamarosan ő lett az iskolai úszócsapat kapitánya. Művészi érdeklődése is megmaradt, de most már fényképezőgéppel mászkált mindenfelé, és mindent megörökített, ami megragadta a figyelmét. Ezt a szokását a mai napig megtartotta... Bár nyugodt könyvmolynak volt elkönyvelve, azért néha elengedte magát. Tizenhét évesen barátaival kirúgott a hámból, jól berúgtak, és Viggo fogadásból át akart mászni egy kerítésen, de az úgy felhasította a felső ajkát, hogy össze kellett varrni. Viggo visszautasította az érzéstelenítést, mondván, fél az injekciós tűtől... 1976-ban leérettségizett, beiratkozott a Canton Egyetemre, ahol négy évvel később megszerezte közigazgatási és spanyol nyelv diplomáját. Mortensen folyékonyan beszél angolul, spanyolul és dánul, de elboldogul a francia, a norvég, az olasz és a svéd nyelvvel is, a Lake Placid-i téli olimpián ő volt a svéd hokicsapat tolmácsa. Diplomájával a kezében azonban még fogalma sem volt róla, hogy mihez akar kezdeni, ezért átköltözött unokatestvéreihez Dániába. Pár évig targoncakezelőként, virágárusként és dokkmunkásként dolgozott, de belekóstolt a pincérkedésbe is. Közben verseket és elbeszéléseket írt, aztán egy nap találkozott egy New York-i lánnyal és fülig beleszeretetett. Az érzés kölcsönösnek tűnt, Viggo követte szerelmét New Yorkba, és remélte, hogy hosszú kapcsolatra és írói karrierre számíthat. Egyik vágya sem teljesült, viszont rájött, hogy tulajdonképpen érdekli a színészet. Mivel mindent alaposan szeret csinálni, beiratkozott Warren Robertson színiiskolájába, ahol az elméleti ismeretek mellett színpadi gyakorlatot is szerezett. Miután megkapta a színészdiplomát, nem kellett munkát keresnie, rögtön szerepet kapott a George Washinton című tévésorozatban, majd a II. világháborús Swing Shiftben játszott, de jeleneteit kivágták, s ez történt Woody Allen Kairó bíbor rózsája című mozijában is. Viggo persze bosszankodott, nemcsak az elszalasztott lehetőség, hanem kreatív munkamániás lévén az elpazaroltnak idő miatt is. De hamarosan újra kamera elé állt Peter Weir A kis szemtanú című filmjében, amelyben a Kelly McGillis alakította fiatal amish özvegy kezére pályázó Daniel Hochleitner (Alexander Godunov) öccsét, Mosest alakította. Eredetileg kevés szerepe lett volna, de Weirt lenyűgözte a fiatal színész egyénisége, ezért Viggo majdnem minden jelenetben együtt tűnt fel filmbeli bátyjával. Mortensen 1987-ben Los Angelesbe költözött. Először teherautósofőr volt, majd megint pincér, és várta, hogy valami történjen vele. Történt is, a Coast Playhouse-ban szerepet kapott a Bent című színdarabban, amelyben szadista nácit alakított. A dráma a dachaui koncentrációs tábor homoszexuális foglyai és őreik kapcsolatát boncolgatta. Viggo alakításáért megkapta a kritikusok díját, majd jött a Salvation! című mozi, amelyben Exene Cervenka punkénekesnő játszotta filmbeli feleségét. A románc a forgatás után is folytatódott, a partnerek a valóságban is összeházasodtak, és hamarosan megszületett a fiuk, Henry Blake. Amint a gyermek cseperedni kezdett, a házaspár úgy döntött, hogy Idahóba költöznek, mivel attól tartottak, hogy Henryre rossz hatással lehet a punk mama hírneve. Amíg hitvese gyereket nevelt, Viggo továbbra is eljárt a meghallgatásokra és a próbafelvételekre, bár rengeteget kellett autóznia, de megérte. Szerepet kapott Brian De Palma Carlito útja című filmjében, Angliában forgatta az Egy lövés fejbe, öt a testbet, amelyben rejtélyes gengszterfőnököt játszott, majd Andie McDowell holtnak hitt férje volt a Ruby Cairóban, aki rejtélyes körülmények között előkerül, de végül nincs esélye az asszonynál, mivel az ura keresésében segítő jótékonysági szakértő, Liam Neeson vonzóbbnak találtatik. Aztán a sivatagban játszódó, különös lengyel szappanopera, a The Gospel According To Harry következett, majd a Floundering című társadalmi szatíra, amelyben Viggo hajléktalanként domborított, a partnerek között volt John Cusack, Steve Buscemi és Billy Bob Thornton, és a hajléktalan nő szerepében Exene Cervenka. Aztán főszerepet kapott az Amerikai jakuzában, FBI-ügynök volt, aki rettenthetetlenül küzd az amerikai és a japán maffia ellen. Viggónak nem kellett dublőr, még a veszélyesebb jelenetekben is ő szerepelt, hiszen mindig gondosan ügyelt kondíciójára. Tony Scott figyelmét is felkeltette a markáns színész, így Az utolsó esélyben neki szánta az egyik szerepet, s Viggo jól megállta a helyét Gene Hackman és Denzel Washington mellett. Úgy tűnt, Mortensen karrierje sínre került. Az Angyalok háborújában Christopher Walken arkangyala mellett roppant szokatlan Lucifert formált meg, majd Spanyolországban forgatta a Gimletet. Nem voltak nyelvi problémái, de nem szerette a kukkoló figuráját... Az Albinó alligátort, Kevin Spacey rendezői debütálását viszont nagyon élvezte, és sokat bolondozott Gary Sinise-vel és Matt Dillonnal. A mosoly azonban hamar lefagyott az arcáról, ugyanis neje bejelentette, hogy válni akar. Nem volt semmi különösebb problémájuk, csak valahogy kihűlt a házasságuk. A válás barátságosan zajlott, Viggo havi 3000 dollár tartásdíjat fizetett, sőt Henry gyakran nála lakott, amikor anyja turnézott. Viggo tovább filmezett, Nicole Kidmannal az Egy hölgy arcképében, majd Sylvester Stallonéval a Daylightban, ez utóbbiban hegymászói gyakorlatát tudta hasznosítani. 1997-ben a Száguldás a semmibe, majd Ridley Scott G.I. Jane című mozijában szerepelt, az utóbbi tengeralattjárós jeleneteit a rendező öccse, Tony Az utolsó esély című filmjéből emelték át. Mivel Viggo mindkettőben szerepelt, jól szórakozott az alkotók takarékosságán. Ő viszont nem takarékoskodott az erejével, és a kegyetlen kiképző eljátszása előtt hónapokig tréningezett, hogy hitelesen alakíthassa Jack Urgayle-t Demi Moore mellett. A tökéletes gyilkosságban Mortensen művészt alakított, és mivel ő maga is festeget, a látványtervező úgy vélte, az lesz a legjobb, ha a színész festményeivel dekorálják a belső helyszíneket. Viggo rövid idő alatt hatalmas vásznakat festett, és a stáb is elégedett volt az eredménnyel. Aztán Gus Van Saint Psycho remake-ja következett, amelyben Viggo Anne Heche barátját játszotta, de a mozi csalódást okozott a nézőknek, igaz erről nem Mortensen tehetett. A Séta a Holdon és a 28 nap tulajdonképpen ujjgyakorlat volt a színész számára, aki egyre inkább úgy érezte, magányra van szüksége, hogy a művészetnek szentelhesse idejét. Dennis Hopper unszolására kiállította a képeit és a fotóit, és elégedett lehetett a vendégkönyvvel. De másik kedvtelését, az irodalmat sem hanyagolta, verseket írt, és a Perceval Kiadó tulajdonosaként belekóstolt a könyvkiadásba is. És nem maradhatott el a muzsika sem, dzsesszlemezt adott ki, az együttesben ő gitározott, vers CD-t jelentetett meg, egyszóval jóban volt a világgal, hiszen azt csinálta, amit szeretett. A filmezés egy ideig nem is hiányzott neki, amikor kapott egy telefont, amely szerint A gyűrűk urában kellene szerepelnie. Viggo nem ismerte Tolkien könyvét, ráadásul a fia éppen nála volt, mivel exneje turnézott, így vissza akarta utasítani az ajánlatot, ráadásul a döntéshez csak egy délután állt rendelkezésére, mivel Új-Zélandon már forgatták a filmet, és az Aragorn szerepére kiszemelt Stuart Townsendről csak akkor derült ki, hogy túl fiatal a figurához. Viggo nemet akart mondani, de Henry, a fia közölte vele, hogy soha többé nem áll vele szóba, ha nem vállalja. Így Mortensen másnap repülőgépre ült, út közben elolvasta A gyűrűk urát, és elmúlt az idegessége, mivel rájött, hogy a gyerekkorában Dániában hallott északi legendák milyen közel állnak Tolkien világához. Amikor elkezdődött a forgatás, Viggo minden maga csinált, nem volt szüksége dublőrre, ráadásul igaz kardot használt, nem olyan könnyű alumínium szablyát, mint a többiek. Egy alkalommal egy verekedési jelenetben letört a foga, de pillanatragasztóval visszatette a darabot, hogy ne szüneteljen a felvétel. Peter Jackson rendező persze elzavarta a fogorvoshoz, ám pár óra múlva már ismét a kamera előtt állt... Filmbeli lovával úgy összebarátkozott, hogy a forgatás befejezése után megvásárolta, és a farmjára szállíttatta. Mivel gyerekkora óta lovagolt, és Aragornként újabb gyakorlatot szerzett, ez a képessége volt az egyik ok, amiért Joe Johnston rendező kiszemelt A tűz óceánja egyik főszerepére. A történetben Frank T. Hopkinst, a hajdani cowboyt és kedves lovát, a Hidalgo nevű musztángot meghívják az arábiai sivatag lélekölő terepén megrendezendő, A tűz óceánja elnevezésű 3000 mérföldes túlélési versenyre. - Tudtam Viggóról, hogy nagyszerű színész, még mielőtt személyesen találkoztunk volna - mondta a rendező. - Miután megkapta a szerepet, áttanulmányozta figurája jellemfejlődését, hihetetlenül jól felkészült; vágás közben meglepetéssel figyeltem meg, ahogy a gyakran több hónapos kihagyásokkal felvett jelenetei mekkora érzelmi folytonossággal kapcsolódtak egymásba. Rendkívüli ösztönnel érez rá minden egyes jelenetre, gyakorlatilag a kisujjában van az egész, ami azt jelenti, hogy a forgatás során bekövetkező váratlan eseményekre azonnal helyesen képes reagálni. A legszebb azonban Viggóban az, amilyen lelkesedéssel a projekthez viszonyul. - folytatta Johnston. - Mindig készen áll, és a nap végén mindig ő az utolsó, aki otthagyja a forgatás helyszínét… Az eredetileg T. J. névre hallgató Hidalgót azonban nem hagyta ott, és megvásárolta. Mortensen minden nagy odaadással csinál, ám nemrég akadt egy olyan feladata, amely kapcsán kevésbé volt lelkes, ugyanis volt felesége gyermektartásdíj-ügyben a Los Angeles-i bíróságra citálta. Viggo eddig havi 3000 dollárt fizetett, mely összeget exneje 25 000 dollárra kívánja emelni, hogy fedezze Henry fiuk "költségit”, beleértve a számítógépet, a bútorokat, a partikat, a mozijegyeket, az autóbiztosítást és a szünidőket.. amelyek nagy részét a fiú apjával tölti. Viggónak mindig van ideje a gyerekre, hiszen jelenleg is egyedül él. Bár egy ideig a nála húsz évvel fiatalabb Lola Schnabellel találkozgatott, de a kapcsolat véget ért. Mortensen azonban nem izgatja magát különösebben, hiszen bőven akad elfoglaltsága. David Cronenberg viszont úgy vélte, a színésznek akad némi szabadideje egy új filmre, Az erőszakos múltra. A rendező bevallotta, nem Viggo volt az első számú jelöltje, de ahogy egyre több DVD-t nézett meg a kiszemeltek filmjeivel, egyre inkább úgy érezte, hogy Mortensen lesz az igazi. - Bár A gyűrűk ura tette híressé, a trilógiának nem sok köze volt ahhoz, hogy őt választottam - nyilatkozta Cronenberg. - De például a Séta a Holdon, amelyben Diane Lane a partnere, bebizonyítja, hogy az a fickó, aki általában rosszfiúkat keltett életre, nagyon gyengéd és kedves, mi több, szexis is tud lenni. Éppen ezért hamarosan a listám élére tettem. Az erőszakos múlt főhőse, Tom Stall egy kisvárosi kávézó tulajdonosa boldog ember: van egy szép ügyvéd felesége, egy kamasz fia és egy tíz év körüli kislánya. Idilli hétköznapjai azonban rémálommá válnak, amikor egy este lepuffant két férfit, akik ki akarták rabolni a kávézót. Stall a címlapokra kerül, minden tévécsatornán őt lehet látni, és egy nap megjelenik egy gengszter külsejű alak, aki Joeynak szólítja, és a régi időkre emlékezteti… Cronenberg felhívta Mortensent, hogy elküldi neki a forgatókönyvet. Viggónak három hónapja volt rá, hogy megismerkedjen a karakterrel. Viggo egy megjelenést is kilobbizott kedvenc lovának, TJ-nek, aki A tűz óceánjában volt a "partnerere”, és azóta idahói farmján "lakik”. Az erőszakos múltban Mortensen partnerei, William Hurt és Ed Harris nagyon elégedettek voltak minden részletre aprólékosan ügyelő kollégájukkal, a feleségét alakító Maria Bello pedig nem zavartatta magát a moziban szereplő két szexjelenet miatt, mivel a rendező képes volt olyan légkört teremteni, amelyben a humort sem nélkülözve, testdublőr nélkül állhattak a kamera elé. Az erőszakos múltat Cannes-ban, a filmfesztiválon mutatták be, ahol Mortensen némi feltűnést keltett méretes bajuszával, amelyről hamar kiderült, hogy új filmjéhez növesztette, mivel már forgatta az Alatristét. Agustín Díaz Yanes, akinek Bokszmeccs a lélekért című moziját a magyar nézők is láthatták, ezúttal nagyobb fába vágta a fejszéjét: meg akarta filmesíteni Arturo Pérez-Reverte ötkötetes kalandregényét, a Las aventuras del capitan Alatristet, azaz Alatriste kapitány kalandjait, és a főszerepre Viggót szemelte ki, aki egyébként tökéletesen beszél spanyolul, igaz, némi Buenos Aires-i akcentussal, ugyanis ott gyerekeskedett. Minden idők legdrágább, 20 millió eurós költségvetésű spanyol filmje felkeltette Mortensen érdeklődését, mivel szerinte nemcsak érdekes és kalandos a történet, hanem a spanyol történelemnek olyan időszakában játszódik, amely eddig nem került filmvászonra, nevezetesen a XVII. században, a gyenge kezű, könnyen manipulálható IV. Fülöp uralkodása alatt. A főhős, Diego Alatriste Flandriában katonaként szolgálja a királyt, majd bérgyilkos lesz Madridban és Sevillában. Nem túlságosan erényes, nem nagyon vallásos, ám hősiességben senki sem veheti fel vele a versenyt. A színész úgy vélekedett, sok párhuzamos dolgot lehet felfedezni a spanyol birodalom akkori, és az Egyesült Államok jelenlegi helyzete között. - Ugyanazok a hazugságok, ugyanaz a zűrzavar, és ugyanaz az információhiány jellemezte a társadalmat. Viggóról közismert, hogy nem rejti véka alá George W. Bushsal kapcsolatos elítélő véleményét, amelyet saját kezűleg feliratozott fehér pólóiban is közszemlére tesz… De nemcsak írogat, hanem fényképez is, nemrég megjelent Linger című új könyve, amelynek fekete-fehér fotói türelmes megfigyelésről tanúskodnak, és megmutatják a rendet a káoszon belül. Következő filmjét, a Gyilkos ígéreteket David Cronenberggel forgatta. A Londonban játszódó thrillerben Nyikolaj Luzsint alakítja, aki a londoni orosz maffia egyik tekintélyes tagja, Szemjon (Armin Mueller Stahl) alkalmazottja, pontosabban sofőrje, egyben a főnök fiának, Kirillnek (Vincent Cassel) a testőre. Mortensen szokott alaposságával készült fel a szerepre. Talált egy könyvet az orosz bűnözők tetoválásairól, majd egy dokumentumfilmet, a Mark of Caint, amelyet egy jó barátja, Alix Lambert forgatott az orosz börtönökben. Persze elküldte a rendezőnek, Cronenberg pedig továbbadta Steve Knight forgatókönyvírónak, így a tetoválások a történet lényeges részévé váltak. Persze az oroszt játszó szereplőknek orosz akcentussal kellett beszélniük az angolt, erre külön nyelvtanárt szerződtettek, de Viggónak ez nem volt elég, elutazott Oroszországba, hogy megismerkedjen a hétköznapi emberekkel, azok kiejtésével és viselkedésével, meg hogy szokása szerint felderítse, honnan is származik a karaktere. Bőséges tapasztalatokkal tért vissza, és alakítása egy cseppnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy tényleg sikerült a figura gazdagon tetovált bőrébe bújnia, amelyet egyébként teljes egészében a nézők elé tárt a film egyik, a gőzfürdőben játszódó jelenetében, amikor két csecsen linóleumvágó késsel támad rá. Mortensen nem akart egy szál törülközőben küzdeni, s bár a rendező nem kérte egyenesen erre, rögtön kijelentette, hogy ezt meztelenül kell megcsinálni. Így kiválóan látszott mind a 44 tetkó, és a rajongók nemcsak a festettek értelmezésén tűnődhettek, hanem azon is kuncoghattak, hogy a színész bal vállán jól látszott a tünde kilences, amelyet A gyűrűk ura trilógia forgatásának befejezése után a gyűrű szövetségéhez tartozó kilenc színész, köztük ő is magára tetováltatott, és persze kivehető volt az ágyékán lévő "saját” félhold tetoválás is… Viggót alakításáért Golden Globe-, Oscar- és BAFTA-díjra is jelölték, a BIFA-, illetve a Satellite-díjat haza is vihette. Az orosz maffiózó után Vincente Amorim Good című, C. P. Taylor színdarabja alapján készülő filmjének főszerepét vállalta. Az 1933-ban kezdődő történet főhőse Halder, egy frankfurti irodalomprofesszor, hűséges férj és családapa, legjobb barátja, a Jason Isaac által megformált Maurice zsidó. Az antiszemitizmus erősödésével és a náci eszmék terjedésével azonban ő is megváltozik, ráadásul viszonyt kezd egyik tanítványával... A Goodot Magyarországon forgatták a legnagyobb titokban, bár néhány érdeklődő azért vethetett pár pillantást a Károlyi-kertben dolgozó alkotókra, és Viggót is látták a Black Sabbath koncerten. Azonban a szokásokkal ellentétben a forgatás befejezése után nem tartottak sajtótájékoztatót, a filmben közreműködő magyar produceriroda úgy tűnik, nincs tisztában a hírverés fontosságával. Nem mintha a színésznek szüksége lenne erre, hiszen alig volt ideje a pihenésre, és máris újra kamera elé állt. Ed Harris, akivel együtt játszott az Erőszakos múltban, forgatókönyvet írt Robert B. Parker Appaloosa című regényéből, és úgy döntött, meg is rendezi a filmet, amelynek egyik főszerepét önmagára osztotta, a másikat pedig Mortensenre, aki elfogadta a felkérést. A történet egy vadnyugati határvárosban, Appaloosában kezdődik, amelyben Bragg és bandája uralkodik, rabolnak és fosztogatnak, ráadásul lepuffantanak mindenkit, aki útjukba áll, beleértve a seriffet is. A városba érkező Virgil Cole (Harris) és Everett Hitch (Mortensen), akik némi pénz fejében jó célra is használják fegyverüket, minimális véráldozat árán elfogják, és egy addig habozó tanú segítségével bíróság elé állítják, ám a szépséges, de nem túl erkölcsös Allie (Renée Zellweger) segítségével sikerül elmenekülnie. Cole is szerelmes a nőbe, és amikor Bragg elnöki kegyelmet kap, és tisztes polgárként tér vissza a városba, Cole csapdába kerül: ha megöli Braggot, az ellenkezik saját becsületkódexével, ha nem, elveszti Allie-t. A sztori narrátora Hitch, akit szoros barátság fűz Cole-hoz, de őrzi a függetlenségét is... Mortensen tehát megint lóra ülhetett, és megfogadta, hogy most már tényleg kivesz egy kis alkotói szabadságot. Megjelentette Time Waits For Everyone című CD-jét, amelyen zongora-improvizációk halhatók, ezek a Good forgatása alatt szerzett benyomásait rögzítik. Már éppen készült leborotválni a westernhez növesztett kecskeszakállát, amikor újabb szerepajánlatot kapott John Hillcoat (A múlt csapdája) rendezőtől. A direktor Cormac McCarthy Pulitzer-díjas The Road című regényének megfilmesítésére készült, a posztapokaliptikus világban játszódó történetben a népességet kipusztította valamilyen járvány, a túlélők bandákba szerveződnek, s nem ritka a kannibalizmus sem. Egy apa és a fia délre tart, annak reményében, hogy ott menedékre találnak. Az apa gyakran álmodik elhunyt feleségéről, és mesél a fiának a régi világról… Az író Nem vénnek való vidék című könyvéből készült film nagy sikert aratott, így remélhetőleg a The Road sem adja alább, az alkotók legalábbis mindent megtesznek érte. Viggo játssza az apát, fiát a 12 éves Kodi Smit-McPhee alakítja, aki tavaly a Romulus, My Father című drámában nyújtott teljesítményéért megkapta az Ausztrál Filmintézet legjobb fiatal színésznek járó díját. Az emlékképekben feltűnő feleség Charlize Theron lesz, s szerepel még a The Roadban Guy Pearce és Robert Duvall is. Mortensennek ezúttal nem volt szüksége alaposabb felkészülésre, viszont az Oscar-díj-átadón tömött szakállal jelent meg, és a riporteri kérdésre, miszerint milyen volt az ide vezető útja, azt válaszolta, hogy jóval nehezebb, mint amelyet éppen forgatott filmjében megtesz, pedig ott még emberevők is akadnak… A film befejezése után tényleg tart egy kis szünetet - mármint a filmezésben, hiszen At All címmel újabb CD-t ad ki, majd megjelenik Skovbo című könyve is. A fotókat és verseket tartalmazó könyv címe dánul nagyjából erdei otthont jelent, és fő témájául a fák szolgálnak. A könyv a 2008 májusában Reykjavíkban nyíló fotókiállításának anyagát tartalmazza, ősszel még Koppenhágában is lesz egy kiállítása, így hát tényleg nagyon elfoglalt, s nem csoda, hogy nemrég egy riporteri kérdésre, amely azt firtatta, van-e barátnője, azt a választ adta, hogy sok barátja között akadnak lányok és asszonyok is. A kérdés nem volt véletlen, hiszen a BAFTA-díj kiosztásán édesanyjával jelent meg, míg az Oscaron 16 éves unokahúga, Sydney volt a partnere. S bár a különböző magazinok listáin Mortensen előkelő helyen szerepel a legkívánatosabb egyedülálló férfiak között, úgy tűnik, nem vágyódik tartós kapcsolatra, egyszerűen nem fér bele az idejébe. Kedvenc futballcsapata iránti rajongása viszont töretlen, hiszen minden díjátadó ünnepség után alkalmat talál arra, hogy előhúzza a "véletlenül” nála lévő, méretes San Lorenzo-zászlót, és meglobogtassa a kamerák előtt… Filmjei: 2008 - Appaloosa ... Everett Hitch 2008 - Good ... Halder 2007 - Eastern Promises - Gyilkos ígéretek (Eastern Promises) ... Nyikolaj 2006 - Alatriste kapitány (Alatriste) ... Diego Alatriste y Tenorio 2005 - A gyűrűk fura rajongói (Lord of the Fans) ... önmaga 2005 - Erőszakos múlt (A History of Violence) ... Tom Stall 2004 - Hidalgo - A tűz óceánja (Hidalgo) ... Frank Hopkins 2003 - A Gyűrűk Ura - A király visszatér (The Lord of the Rings: The Return of the King) ... Aragorn 2002 - A Gyűrűk Ura - A két torony (The Lord of the Rings: The Two Towers) ... Aragorn 2001 - A Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége (The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring) ... Aragorn 2000 - 28 nap (28 Days) ... Eddie Boone 1999 - Séta a Holdon (A Walk on the Moon) ... Walker Jerome 1998 - Tökéletes gyilkosság (A Perfect Murder) ... David Shaw 1998 - Psycho ... Sam Loomis 1997 - Száguldás a semmibe (Vanishing Point) ... Jimmy Kowalski 1997 - G.I. Jane ... John Urgayle főnök 1996 - Daylight - Alagút a halálba (Daylight) ... Roy Nord 1996 - Albínó aligátor (Albino Alligator) ... Guy 1996 - Egy hölgy arcképe (The Portrait of a Lady) ... Caspar Goodwood 1995 - Darkly Noon (The Passion of Darkly Noon) ... Clay 1995 - Angyalok háborúja (The Prophecy) ... Lucifer 1995 - Az utolsó esély (Crimson Tide) ... Weps 1995 - Gimlet 1994 - Terror a yachton (The Crew) ... Phillip 1993 - Harry Evangéliuma (Ewangelia wedlug Harry'ego) ... Wes 1993 - Carlito útja (Carlito's Way) 1993 - Ruby Cairo (Deception) 1993 - Forráspont (Boiling Point) 1992 - Egy lövés a fejbe, öt a testbe (The Young Americans) 1991 - Indián vér (Indian Runner) ... Frank Roberts 1990 - Bőrpofa - A texasi láncfűrészes mészárlás folytatódik (Leatherface: Texas Chainshaw Massacre III) ... Tex 1990 - A bőr tükre (The Reflecting Skin) ... Cameron Dove 1988 - Börtönhalál (Prison) ... Burke 1988 - Vad szenvedélyek (Fresh Horses) ... Green 1985 - A kis szemtanú (Witness) ... Moses Hochleitner |
|