|
Amerikai gengszter - bakisszemmel |
Írta: Kenobi |
2010. március 25. csütörtök, 18:38 |
![]() • 1968-ban Bumpy Johnson arról panaszkodik, hogy lassan minden sarkon McDonalds étterem lesz Harlemben. A valóságban a cég az első harlemi éttermét valamikor a hetvenes évek elején nyitotta meg. A jövőbelátás mindig nagy előny! • Néhány havas jelenetben jól látható a háttérben kivehető fákon a zöld, nyárias levélzet. A globális felmelegedés keze betette lábát. • Amikor Frank Lucas az utcán összezördül Tangóval, először egy 45-ös Coltot, majd pár pillanattal később már egy Browning Hi-Powert láthatunk a kezében. Ezen trükk megfejtése még a nagy mágusoknak is komoly fejtörést okoz. • A film sztorija szerint Frank Lucas 1976 és 1991 között végig börtönben volt. Pedig már 1981-ben szabadlábra került, de három évvel később ismét rácsok mögé dugták, és már csak ’91-ben engedték ki a börtönből. Hm. Ez biztos hosszú és bonyolult verzió lett volna a nézőknek. • Frank 1972-ben azért cseszi le az unokaöccsét, mert nem ment el a megbeszélésre a New York Yankees edzőjével, Billy Martinnal. A gubanc ott kezdődik, hogy Martin 1973-ig a Detroit Tigersnél dolgozott, és csak ’75-ben szerződött a Yankeeshez. Itt mindenki jövőbelátási képességgel rendelkezik? • A film végén, amikor Frank kiszabadul a börtönből, oly sokáig álldogál a börtönbejárat előtt a járdán, hogy ugyanaz a statiszta kétszer halad el előtte. Deja Vu! Hiba van a Mátrixban? Kenobi |
Módosítás dátuma: 2010. március 28. vasárnap, 08:51 |
|