Hú, ez aztán kemény film volt! Nem vértől tocsogó, körmöt tövig rágó keménység, hanem egy lelkileg nehezen feldolgozható dráma. A Precious ugyanis iszonyatosan durva, kegyetlen, de mindeközben egy életigenlő film. Nem értettem pár hónapja, miért is ez a nagy felhajtás egy ilyen független filmért, melyben a főszereplők súlya egyenként 200 kg, látványnak abszolút nem kellemes, helyszíne a sötét Harlem, és sorolhatnám tovább, mik azok, amik miatt gyanítom, nem sokan nézték még meg ezt a nyomasztó drámát. Mégis, a mögöttem álló 2 óra után mindenkinek ajánlani tudom ezt a tanulságos filmet, melyet Oprah Winfrey Az amerikai tévés Nagyasszony vett szárnyai alá.

A Precious elöszőr a Sundance filmfesztiválon tűnt fel, ahol egyből elnyerte a zsűri és a közönség tetszését, majd jött a többi díjkiosztó. Oscar-díjjal jutalmazták Mo’nique-t, a legjobb női epizódszerepért, és Geoffrey Fletcher kapta a legjobb adaptált forgatókönyv díját. Azonban a Független Filmek Spirit Díjkiosztón tarolt a Precious, ahol az 5 jelölésből mindegyiket díjra váltotta.

Nos, a tények után ússzunk vissza a brutál valósághoz, merthogy ez a film valóságszagú. Még ha úgy is tűnik, hogy ilyen nem létezhet, valójában létezik. Csak szerencsére többségünk nem ilyen életet kapott a sorstól, mint a főszereplő tinilány /Gabourey Sidibe/. A film egy tehetséges afro-amerikai írónő, Sapphire egyetlen regénye a Push alapján készült. Precious egy halmozottan működésképtelen családban él, kórosan túlsúlyos, csekély értelmi képességekkel rendelkező fekete lány. Apja 3 éves kora óta megerőszakolja, az anyja szeme láttára, így a most 16 éves lány, éppen a második gyerekével terhes a saját apjától. Az iskolából kicsapják, így egyetlen megoldás arra, hogy ne jusson anyja sorsára az, hogy továbbtanul egy alternatív iskolában. Itt a tanárnő és a diáktársak szeretetét átélve megtapasztalja, milyen érzés szeretve lenni.

Harlem, a film helyszíne precíz és realisztikus bemutatást nyújt a néző számára. Sötét szobák, gőzölő csülök a gáztűzhelyen, hajcsavaróval alvó, majd parókára váltó feka Nők mind azt sugallják, hogy mennyire valóságos helyzetet akar a rendező bemutatni, éreztetvén azt, amit a fehér világ inkább elkerül, mintsem, hogy megismerjen. Egy azonban biztos, a film egyáltalán nem ajánlott gyengébb idegzetűeknek.

A színészek zseniálisak, de közülük is kimagasló Mo’nique, aki a pénzsóvár, ostoba anyát alakítja olyan szenvedéllyel és átéléssel, teletűzdelve fület zavaróan sok „fákjúmádörfákör”-rel, hogy nálam az életben le nem mossa magáról ezt a szerepet. Olyannyira hitelesen játszotta a maga kis monológjait, hogy ezek után már teljes mértékben támogatom az Oscar díját, melyet kétség nélkül méltán megérdemelt.

Mariah Carey és Lenny Kravitz is feltűnik a filmben, és ami az érdekes, hogy nagyon passzolt hozzájuk a szerep. Mariah-t sosem tartottam színésznőnek, pláne nem jónak, most viszont sminkmentesen, mindenféle sztárallűrök nélkül pár pillanatig rá sem jöttem, hogy valójában ő az, aki a szociális munkás szerepében tetszeleg. Kravitz pedig egy édes kórházi ápolót alakít, aki vidámságot visz Precious és a diáklányok életébe.  

ÉS így a végére úgy érzem, mégiscsak ide kell biggyesztenem azon gondolatomat, hogy bármennyire is próbáltam bemutatni ezt a filmet a fenti sorokkal, valójában lehetetlen. Nehezen emészthető a tinilány élete ebben a beteg fekanegyedben ahol él, mégis érzéseit a film olyan élethűen ábrázolta, hogy mindenkinek ajánlom akit érdekel, mi zajlik a sötét harlemi világban.

Hogy mi a tanulsága a filmnek?

Az Élet kemény. Az Élet rövid. Az Élet fájdalmas. Az Élet gazdag. Az Élet… Értékes.